Így lehet megbuktatni Orbánt: a 3 pólusú kormányváltás
Baloldaliak, centristák és gyurcsányisták: ez az a felállás, amiben a demokratikus pártok legyőzhetik a Fideszt - persze csak akkor, ha sikerül kölcsönösen támogatott jelölteket állítani a 106 egyéni választókerületben.
Megírtuk már, mit kellene tennie az MSZP-nek, hogy miért kell beállnia a baloldalnak Karácsony Gergely mögé, most lássuk, milyen konstellációban lenne képes megverni a demokratikus ellenzék a Fideszt!
0. feltétel: egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt kell hogy szemben álljon a Fidesz jelöltjével minden (nyerhető) egyéni körzetben.
Ezt le se kéne írni, akkora trivialitás, evidencia, magától értetődő, faék egyszerűségű következménye a választási rendszernek - és mégis, néhány ellenzéki párt úgy tesz, mintha nem lenne képes felfogni. Igen, most elsősorban a Momentumra gondolok, akik körmük szakadtáig ragaszkodnak ahhoz, hogy mind a 106 körzetben önálló jelöltet indítanak, és nem lépnek vissza senki javára. Másodsorban az LMP-re, ahol azért vannak jelei annak, hogy előbb-utóbb győzedelmeskedhet a józan ész, bár az ezredik "bázisdemokratikus" kongresszusuk döntésére a párt vezetői sem mernek nagy tétekben fogadni.
Az ún. "koordinált jelöltállítást" össze kell hozni, ebben nincs vita. Aki ebből kimarad, az tényleg Orbánt szolgálja.
A listák terén már bonyolultabb a helyzet. Botka az egylistás megoldásra esküdött, Juhász Péter a kétlistásra (régiek és újak), én viszont három lista mellett fogok érvelni: egy a baloldaliaknak, egy a centristáknak és egy a gyurcsányistáknak.
A cél a szavazatok maximalizálása, vagyis az, hogy minél több választó érezze: van számára megfelelő ajánlat a szavazólapon - ugyanakkor mégse legyen teljesen elaprózott az ellenzéki pártstruktúra.
Egyetértek Tamás Gáspár Miklós cikkével: ha nincs szó a tartalomról, csakis a hatalomról, akkor az már régen rossz. Ráadásul jól mozgósítani is csak pozitív célok mellett lehet: az orbántakarodj, mint láttuk 2014-ben, kevés.
1) Kell tehát egy lista a baloldaliaknak, ami már körvonalazódni is látszik. Karácsony Gergely vezetésével összeállhat az MSZP, a Párbeszéd és az Együtt. Kedden az MSZP ajánlotta fel a közös választási pártot a Párbeszédnek Karácsony vezetésével, szerdán a Párbeszéd és az Együtt állt ki közösen, hogy jelezzék, közösen készülnek a választásokra, de mások csatlakozására is számítanak.
A Párbeszéd baloldaliságához kétség sem fér, az utóbbi időben az MSZP is igyekszik, de az Együtt elsőre liberális elhajlónak tűnhet. Egész addig, amíg valaki nem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa az IKEA-katalógusnak álcázott programjukat. Abból világosan kiderül, hog a poszt-Bajnai korszak Együttje egy derék szociáldemokrata párt.
2) Kell egy lista a centristáknak, és úgy tűnik, ez az LMP égisze alatt alakul majd ki. Az utolsó, Szél Bernadettet miniszterelnök-jelöltté választó kongresszusukon egyértelművé tették, ők már nem zöld párt, hanem egy centrista néppárt akarnak lenni.
Fideszből igazolt társelnök, MSZP-ből igazolt képviselő, a volt MDF-es Gémesi György és pártja mint szövetséges, a KDNP-ből és az Együtt valahai jobbszárnyából kiugrott díszvendégek - az LMP összecsomagolt egy olyan pakkot, ami a kiábrándult fideszeseknek is vállalható, és az örök centrumszavazóknak is vonzó lehet.
3) És végül, kell egy lista a gyurcsányistáknak, mert közmegegyezés a politikában, hogy Gyurcsány Ferenc többet visz, mint hoz, ugyanakkor van egy párszázezres rajongótábora, aki őt, és csak őt akarja követni. Itt ideológiai besorolással nem is próbálkoznék, hiszen voltak ők már minden: jobbközéptől balközépig terjedő néppárt, polgári baloldal, szocdemek, liberálisok, vagy amire épp igény volt. A DK megy az elnöke után, és közben a bokrosisták csatlakoztak a gyurcsányistákhoz, vagyis a MoMa a DK-hoz.
És a többiek?
Aki kimarad, lemarad.
A Liberálisokat nem nagyon hívja senki, és bár ideológiai alapon talán még a DK lenne hozzájuk a legközelebb, Gyurcsány már az előválasztásról szóló tárgyaláson való részvételület is vétózta, kimondva, amit nagyjából mindenki sejt a városban, hogy Fodorék Orbán kegyelméből léteznek és vele egyeztetve működnek (lásd a kvótanépszavazás kampányát).
A Momentumnak elmúlt a momentuma, és nem maradt semmi a helyén. Egyelőre nem látni, mivel tudnának legalább 5%-nyi embert meggyőzni arról, hogy rájuk kéne szavazni. Most 1-3%-on állnak, és a kínos különállás mindentől és mindenkitől nem hoz nekik új szavazókat. A végén a választók többsége, még ha szimpatikusak is voltak neki a fiatalok, tudni fogja, hogy a Momentumra adott voks megy a kukába, sőt, végső soron Orbán hatalmon maradását segíti.
Kétfarkú Kutya Párt nem készül olyan kampányra, amivel szavazatokat próbálnának szerezni, helyette civil projekteket fog támogatni, ami jófej dolog részükről.
És itt a vége.
A jó hír, hogy 3 lista (egyenként legalább 27 egyéni jelölttel) simán tud koordinálni a 106 körzetben, vagyis így az egyéni és a listás kormányváltó voksok is közel 100%-ban hasznosulhatnak majd.
Tudsz ennél jobbat? Írd meg kommentben!